Kevesen tudják, de az első, designerek által használt színpaletták, színminták Lawrence Herbert és a Pantone nevéhez fűződnek. Az ötlet leegyszerűsítette a színek egymással való összehasonlítását és indentifikálását, így lehetővé téve egy konkrét szín többszörös felhasználását az enteriőrben.
A 2000-es évben a Pantone újabb ötlettel rukkolt elő. Titkos találkozót szervezett, hogy megszülethessen egy egész világot érintő döntés. Azóta ezeket a találkozókat minden évben megtartják, ezeknek a célja pedig nem más, minthogy meghatározásra kerüljön a következő „Év színe”.
Ezt rendszerint az adott év decemberében hozzák nyilvánosságra, és teljesen meghatározza a következő év lakberendezési és belsőépítészeti trendjeit. Az év színei visszaköszönnek falburkolatokon, bútorzaton, szobai textíliákon vagy akár az apróbb dekorációs tárgyakon is.
A 2023-as Év Színe nem más, mint a ‘Viva Magenta’
Ez számunkra különös jelentőséggel bír, hiszen cégünk logójának vezérszíne is egy magenta árnyalat.
Magáról a színről a Pantone annyit árul el, hogy egy a természetben gyökeredző vörös szín. Az erő új jelét hivatott kifejezni, bátor és rettenthetetlen, de ugyanakkor az örömteliség és optimizmus zászlajának színe is. Egy utazásra invitál életkedvével és lázadó szellemével. Magát a színt a természetben oly szorgos Kosenil kárminja ihlette.
A szín, új tervezésű bútoraiban is megjelenhet, festett MDF bútorok esetében (legyen az matt vagy magasfényű).
Vagy hasonló árnyalatban akár bútorlap és Gizir anyagok is szóba jöhetnek!
Pantone kódja: 18-1750
HEX kódja: #be3455
Összegyűjtöttük a Viva Magentához hasonló árnyalatok bútorfesték, vagy falfesték kódjait:
NCS kódja: S 2060-R20B
RAL kódja: 470-5
Dulux kódja: 88RR 18/464
Válassza idén a Megát és vele együtt a Viva Magentát!
Csalja elő magából a rettenthetetlen optimistát 🙂